Köszöntjük az Olvasót!
A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet geográfiai elhelyezkedésének köszönhetően Nógrád megye bármely településéről rövid időn belül megközelíthető és nem kis részben ennek köszönhetően jelenlegi helyén már a XIX. században kórház működött. Orvostörténeti szempontból is jelentős munkatársai voltak a névadó Dr. Kenessey Albert mellett Dr. Sántha Kálmán, a hazai idegsebészet és stroke-ellátás jeles úttörője, valamint Bartha Elemér szemész főorvos, a róla elnevezett és általa alapított szakmai díjat a Kórház Tudományos Bizottsága minden évben szigorú kritériumok alapján egy orvos kollégának ítéli oda.
A tradíció motiváló erejére építve az 1990-es évektől, az egészségügy mindannyiunk számára nyilvánvaló átalakulását követve, Kórházunk azóta is tartó átalakulásnak indult. Megépült a Rákóczi út felőli új főépület, a korábbi pavilon-rendszer helyett közös épülettömbbe összevonva a diagnosztikumokat, műtőket, sebészeti és belgyógyászati osztályokat. Jelenleg is folyik a belgyógyászati és fertőző osztályoknak új, korszerű helyet adó rekonstrikció, melyet reményeink szerint rövidesen új sürgősségi osztály kialakítása követ, az Önkormányzat és az Európia Unió támogatásból.
A jövő igéretes tervei és az eddigi átalakulás eredményét látva azonban meg kell említeni, hogy kedvezőtlen változások is érintették Kórházunkat az elmúlt évek során. Az egészségügyi törvény 2007-ben az aktív ágyak számát jelentősen lecsökkentette, megszüntette a szemészeti fekvőbeteg ellátást. Kórházunk nem kapta meg a kiemelt kórházi státust sem, noha számos területen megyei hatáskörrel és ellátási kötelezettséggel rendelkezik. Mindezen nehézségek dacára a Kórház dolgozóinak, vezetőségének közös és határozott célja, hogy a Dr. Kenessey Albert Kórház európai szinvonalú egészségügyi intézménnyé váljon és a térség minden lakosa, rászoruló betege számára magasszintű ellátást, valamint egyszerű elérhetőséget és tájékoztatást nyújtson. Ezen céllal készítették el munkatársaink új, korszerű honlapunkat is, melyet szeretettel ajánlunk megtisztelő figyelmükbe,
a kórház vezetése.
Európai színvonalú sürgősségi osztály

2011. december 2-án ünnepélyes keretek között adták át a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet sürgősségi osztályát. Az intézményben az SO2 szintű sürgősségi betegellátó osztály fejlesztésének köszönhetően európai uniós színvonalúra emelkedik a sürgősségi ellátás.
Balassagyarmaton is aláírták a szerződést
A megvalósuló projekt az ország egyik legrosszabb morbiditási és mortalitási, legalacsonyabb jövedelmi mutatókkal rendelkező területén élő lakosságot szolgálja majd.
II. Aranyág Gála - defibrillátor a gyermekosztálynak
II. Aranyág Gála - 2009. június 22.
Segítse alapítványainkat adója 1%-ával!
Közeledik az adóbevallási határidő, és a bevalláshoz szükséges igazolások, rendelkezések leadási határideje.
Ennek keretében, rendelkezni lehet a személyi jövedelemadó 1%-ának közhasznú szervezet, alapítvány részére történő utalásáról.
Intézményünkhöz kapcsolódóan, az alábbi alapítványok működnek:








