-->Magyar Nemzet Online
Magyar Nemzet Online
A Pál Adrienn verseng az Európai Filmakadémia díjaiért
3 óra 7 percAz Európai Filmakadémia (EFA) nyilvánosságra hozta a 2010-es nevezések listáját: Kocsis Ágnes Pál Adrienn című játékfilmje képviseli Magyarországot az Európa Filmdíjakért folyó versenyben.
Kategóriák: Hírek
Egyre több call centerest keresnek
3 óra 18 percAz ügyfélkiszolgálásban – beleértve a nagyvállalatok belső telefonos ügyfélszolgálati központjait (call centereit) is – komoly munkahelyteremtő potenciál van, jelenleg Magyarországon több mint 150 000 embert – egyharmaduk call centeres – foglalkoztatnak ebben a szektorban, és ez 10 százalékkal nőhet a következő évben – mondta Tóth Éva Mária, a Humán Erőforrás Alapítvány elnöke csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen.
Kategóriák: Hírek
Két év kevés volt a dögei polgármester ügyvédjének a felkészülésre
3 óra 21 percIsmét elmaradt az ítélethozatal a vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével vádolt dögei polgármester ügyében csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon, ezúttal Vincze Ferenc Tibor ügyvédje kért „felkészülési időt” a perbeszédére. A 2008 júliusa óta folyó perben már többször akart ítéletet hirdetni a bíróság, de a vádlott egészségi és egyéb okokra hivatkozva többször nem jelent meg a tárgyalásokon.
Kategóriák: Hírek
Visszaesett a balatoni vendégforgalom
3 óra 29 percA kereskedelmi szálláshelyeken 0,9 százalékkal több vendég 0,4 százalékkal több vendégéjszakát töltött el az év első hét hónapjában az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a szálláshelyek árbevétele folyó áron stagnált – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Kategóriák: Hírek
Benzinkutat raboltak ki Pécsen
3 óra 42 percAz ismeretlen tettest – aki menekülés közben elszórt a zsákmányából néhány darab ezrest – a rendőrség nagy erőkkel keresi.
Kategóriák: Hírek
Műholdflotta figyelheti az üvegházhatású gázokat
3 óra 58 percEgy német űrvállalkozó cég és egy kínai kutatóügynökség megegyezett abban, hogy közösen kifejleszt egy olyan műholdflottát, amely az üvegházhatású gázok hozzájárulását vizsgálja a klímaváltozáshoz.
Kategóriák: Hírek
Hatalmas robbanás rázta meg a piacot + Képek
4 óra 9 percAz észak-oszétiai Vlagyikavkaz belvárosi piacának bejáratánál csütörtökön reggel elkövetett merénylet halálos áldozatainak száma a déli órákra 15-re, a sebesülteké több mint százra emelkedett – utóbbiak között van öt kisgyerek és több kamasz is –, és több órával a merénylet után még tartott az áldozatok elszállítása. A BBC hozzáteszi: szemtanúk szerint holttestek hevernek Vlagyikavkaz piacán, a robbanástól több épület is megrongálódott. Moszkvából repülő szállít gyógyszereket és orvosi felszereléseket a helyszínre.
Kategóriák: Hírek
Ordította, hogy elvágja a torkukat
4 óra 20 percVolt veje és annak jelenlegi élettársa megölésével fenyegetőzött szerdán egy dunaújvárosi férfi. Előbb a nőt kereste meg munkahelyén, egy bevásárló központban, majd a volt vővel keveredett összetűzésbe egy Lajos király körúti parkolóban. Mindkettőjüket megfenyegette, hogy megöli őket, elvágja a torkukat. A férfi a fenyegetőzés közben a bejelentés szerint fegyvert rántott.
Kategóriák: Hírek
Óriási tartalékok vannak még a turizmusban
4 óra 31 percA Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) örül, hogy az új Széchenyi-tervben nagy hangsúlyt kap az egészségturizmus fejlesztése, ám a szakmai szervezet szerint az egész ágazat dinamizálásához foglalkozni kell más területekkel is.
Kategóriák: Hírek
Csányi: Az elmúlt nyolc év gazdaságpolitikája okozta a bajt
4 óra 42 percA devizahitelesek mellett a forintban eladósodottak is bajban vannak, hiszen mindkét csoportra érvényes kockázatok vannak jelen Magyarországon – nyilatkozta Csányi Sándor a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában szerda este. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója úgy látja, túlzott a magyar kormánytól elvárt deficitcsökkentés üteme és mértéke, az IMF-fel kötendő megállapodás viszont jelenleg csak egy jó pont lenne a magyar deviza és a gazdaság megítéléséhez, a költségvetés finanszírozásához 2011 végéig nincs rá égető szüksége az országnak.
Kategóriák: Hírek
Már annak is örült, hogy leülhetett a kispadra
4 óra 43 percJosé Mourinho egyik Interes felfedezettje, Davide Santon az elmúlt hónapokban nem játszhatott, és egyelőre kérdés, hogy mennyire számít rá Rafa Benitez, a nyáron érkezett új szakvezető. A 19 éves balbekk még áprilisban dőlt ki a sorból, sorozatos térdproblémái miatt elkerülhetetlen volt a műtét.
Kategóriák: Hírek
Látható öröm: fotópályázatot hirdetett a Gézengúz Alapítvány
4 óra 51 percJótékonysági fotópályázatot hirdetett meg a Gézengúz Alapítvány. A cél, hogy örömteli helyzetekben mutassanak be gyerekeket. A részvétel és a nevezés díjtalan.
Kategóriák: Hírek
A horvát elnökkel tárgyal Navracsics
4 óra 54 percNavracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Zágrábba látogat, ahol részt vesz és felszólal „Az igazságügy működése az európai uniós tagság feltételrendszerében” című konferencián. A rendezvényen jelen lesz Jadranka Kosor horvát miniszterelnök, Drazen Bosnjakovic horvát igazságügyi miniszter, valamint Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke is.
Kategóriák: Hírek
Megmutatták a világnak az első portréját + Kép
5 óra 5 percMegmutatták a nyilvánosságnak az Európai Déli Obszervatórium (ESO) csillagászai az NGC 300 nevű spirálgalaxis első portréját szerdán.
Kategóriák: Hírek
Egy 51 éves nő és 35 éves barátja lépett a bűn útjára
5 óra 16 percTizenhat évvel fiatalabb barátjának vett ajándékokat a középkorú nő.
Kategóriák: Hírek
Az önkormányzat segít a jogosítvány megszerzésében
5 óra 27 percÖnkormányzati autósiskolát alapítottak Hódmezővásárhelyen; a helybéli, állandó lakcímre bejelentett, és a városban tanuló diákok kedvezményesen szerezhetik meg a jogosítványt – írta csütörtökön a Délmagyarország.
Kategóriák: Hírek
Ítélet várható pénteken az Eva Rhodes-ügyben
5 óra 38 percEva Rhodes halála ügyében pénteken hirdet ítéletet a Győr-Moson-Sopron megyei bíróság.
Kategóriák: Hírek
„Meglincselték” és hazaárulózták a védőt
5 óra 49 percValósággal a „média általi meglincselésen” esett át Daniel Van Buyten, a belga válogatott játékosa a németek ellen 1-0-ra elveszített mérkőzés után. Ennek oka, hogy a németek gólja előtt a Bayern védője követett el egy óriási bakit, ezt követően érthető módon szólalt meg a „hiénák kórusa”, és a belga sajtó egyöntetűen jelentette ki: Van Buytennek már évek óta nincs helye a válogatottban.
Kategóriák: Hírek
Nem akar erősödni a forint
6 óra 1 percA forint csütörtök délelőttre még nem került ki a „veszélyzónából”, árfolyama nagyjából az előző délutáni szinten ingadozik: az eurót délelőtt fél tízkor 287,53 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben.
Kategóriák: Hírek
Gyanús ügyletek az ÁNTSZ laboratóriumának eladása körül
6 óra 7 percMásfél milliárd forintos áron került új tulajdonosához az ÁNTSZ egykori laborhálózata. A 14 megyeszékhelyen található kémiai és mikrobiológiai laborokat még 2006 elején privatizálták 48 millió forintos áron, 2008 második felében viszont már 1 milliárd 540 millió forintért adták tovább akkori tulajdonosai. Az ügyben az egészségügyi államtitkárság a napokban zárja le a vizsgálatát – derül ki a Heti Válasz legfrissebb számából.
Kategóriák: Hírek

